É l e t e m r ö v i d e n

Horváth József

A k e z d e t e k

Borász családba születtem, édesanyám a szőlőnkben dolgozott amikor engem várt. Ennek aztán természetes folytatása volt az, hogy kisgyermekkorom óta édesapám mellett részt vettem minden munkában. Telepítettem a szőlőt, zöldmunkákat végeztem és a szőlő oltásnál is segédkeztem.

Tíz évesen azt gondoltam, hogy mindenki tud szőlőt oltani és kacsozni.  Természetesen nem szerettem a szőlőbe járni, inkább csavarogtam, motoroztam volna, de a beleszokáson túl egyszer csak azon kaptam magamat, hogy szeretem ezt az életformát, ezt a munkát.

Amikor eljött a pályaválasztás ideje, tele voltam kérdőjelekkel. Végül a vendéglátás mellett döntöttem. Sok-sok évig dolgoztam benne úgy, hogy nem láttam a szépségét, ezért több helyen próbáltam szerencsét, míg végre elhatároztam: nem a szakmámat változtatom meg, hanem a hozzáállásomat.

Mérföldkövek

T ö b b m i n t 2 0 é v e s t ö r t é n e l e m

1992

A kezdetek

Elkezdtem építeni az éttermet és a panziót.

A kialakítást és a berendezéseket magam terveztem, faragtam, egyes tárgyakat, dísztárgyakat, berendezéseket.

A családi házukból kezdtem el építeni az éttermét, és két év alatt kész is lettem. Minden egyes tárgyban benne van a szívem-lelkem: még az asztalok lábául szolgáló fatörzseket is magam vágtam ki, a szobrokat saját kezűleg faragtam. 

1994

Megnyílt az étterem

Filozófiánk: Nem szeretnénk semmiféle elvárásnak megfelelni, nem a piac és a trend diktál!

Mindent meghagyok a természetes szépségében, ízében; fontosnak tartom a nyersanyagok tiszteletét, a természet iránti alázatot tükrözi az étlapunk is.

Az étterem udvarán lévő fűszerkertből szedem a díszítést a főételekhez, melyek akkor és ott frissen készülnek. Magam sütöm a kenyeret, a kovászt hozzá nyolc óránként etetem.

2003

Magyarország 5 csillagos kékfrankosa

A családi borászatot 2003-ban vettem át, ezután sikerült megalkotni azt a bort, ami a legjobban tükrözi azt a területet, ahol megszülettem.

A legszebb bort szerettem volna megcsinálni a világon.

Csak tiszta helyen termő, öreg tőkékből lehet nagy borokat csinálni, esetükben, ugyanúgy, mint az embernél, fontos az élettapasztalat

2004

Ráspi Máté Cuvée

Olyan jól sikerült, hogy bekerült a The World Atlas of Wine kiadványba.

A legbüszkébb a fiamra vagyok, Mátéra, ezt a bort róla neveztem el.

A borban az igazság számomra azt jelenti, hogy aki iszik a borunkból, az az igazsággal is találkozik, ami tükrözi a talajunk, éghajlatunk lehetőségeit, és nem akar megfelelni az éppen aktuális divatnak.

2007

Ráspi Zweigelt

Jancin Robinson a Ráspi Zweigelt 2007 tételét nagyra értékelte a Financial Times-ban.

Minden tőke egyéniség, megadatott számára, hogy mennyit bír el, ha egy fürtöt, akkor annyit. A drasztikus hozamkorlátozás azt jelenti, hogy hektáronként tízszer kevesebbet szüretelek, mint mások.

Így jöhetett létre ez a tétel is.

2012

Gault&Millau cím

Magyarország 2012-es Év gasztronómusa lettem.

Azt szoktam mondani, hogy nálunk a nyitáskor elfogyott a kóla, nálunk csak frissen facsart gyümölcslevek és szörpök vannak, melyeket természetesen mi magunk készítünk a feleségemmel.

Ételeinket egyszerűen, a maguk szépségében, természetességében, a természet által megalkotott ízek megtartásával készítem el.

A borkészítés során sem fajélesztőket, sem olyan dolgokat, amelyek a terroirt megváltoztatnák nem használok. A könnyű fehér borokat is fahordóban érlelem, hiszen így nem érvényesül a fa íze, de mégis, abszolút élő közeget biztosít a fa.

A n é v k ö t e l e z

Édesapám a téli Fertő-tavi nádaratások idején minidig erősen fente a kaszáját a ráspollyal, innen kapta a Ráspi becenevet, mely becenévről, csak tíz éves koromban hallottam először.

A fertőrákosi étterem megnyitásakor úgy döntöttem, hogy ezt a nevet fogom használni, melyhez szép emlékek fűznek.

sustainability

M i n d f u l n e s s o f t h e E n v i r o n m e n t

As part of the agricultural industry, we fully depend on our surrounding, just as it depends on us. That’s why we grow our produce organically and sustainably. Over the past decades the carbon footprint of the winery has been positive, which is something we’re really proud of.